Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Február 14-ig lehet pályázni a "Zöld Óvoda" címre

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő pályázatot hirdet a "Zöld Óvoda 2011" cím elnyerésére.


Dátum: 2011-01-12 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:05.763623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az évente meghirdetett pályázaton minden olyan belföldi óvoda részt vehet, amelynek pedagógiai programjában kiemelt helyet foglal el a környezeti nevelés, és az elmúlt három évben sikeresen valósított meg ehhez kapcsolódó tevékenységet. Cél, hogy az óvodások élményeken, tapasztalatokon keresztül ismerkedjenek meg a környezettudatos életvitellel - áll a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

Mint írják, az először pályázó intézményeknek a Zöld Óvoda Kritériumrendszer 60 százalékát, a címet másodszor elnyerni kívánóknak a 80 százalékát kell teljesíteniük. Eszerint olyan feltételeknek kell megfelelniük, mint például a szelektív hulladékgyűjtés, a csoportszobák környezettudatos berendezése sok növénnyel, természetből vett díszítőelemekkel, az óvodapedagógusoknak pedig tisztában kell lenniük a fenntarthatóság fogalmával, és példát kell mutatniuk a gyerekeknek az egészséges, környezettudatos életmódra. A nyertesek három évig használhatják a "Zöld Óvoda" címet, ami ismételt pályázat útján újra megszerezhető.

A pályázatokat 2011. február 14-ig kell benyújtani, elektronikusan a Wekerle Sándor Alapkezelő oldalán, és papír formában is - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek