Sopron: 100 nap és a kétharmad
Sajnálatos, hogy a lassan harmadik erővé zsugorodott párt képtelen tudomásul venni azt az elsöprő népakaratot, amely a parlamentben kétharmados többséget biztosított a Fidesz- KDNP szövetségnek. Ezzel súlyos és egyben megérdemelt ítéletet mondott egy nyolc éves időszak nemzetromboló politikájáról - utalt a szocialisták mélyrepülésére Abdai Géza sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-01-12 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:12.383757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt üzente, nem kér az ügyekből, nem akar mélygarázst, nem akar drágán venni és olcsón eladni, egy szóval nem kér az MSZP-ből. Abból meg végleg nem kér, hogy kioktassák, és egy hitelét vesztett szerveződés csúsztatásokkal félrevezesse. A szocialisták ilyen sajtótájékoztatókon megkérdőjelezik azt az áldozatvállalást, amit a soproniak közösen tettek és tesznek egy MSZP által lerabolt ország és város újjáépítése érdekében - nyilatkozta Adai Géza.
Az alpolgármester szerint az MSZP lekezeli a soproniakat, olyan látszatot kíván kelteni, hogy a város és az ország többségének bizalmát élvezi akkor, amikor a felmérések szerint elfogadottsága történelmi mélyponton van.
A helyzetükben szerencsésebb lenne halkan és csendben dolgozni, és elfelejtetni egy olyan időszakot, amit a magyar emberek többsége nem kíván vissza. Van tennivaló bőven - zárta gondolatait a helyi Fidesz elnöke.