Chirac a nyugdíjreform mellett
A francia elnök személyes nyilatkozatban állt ki a minisztertanács szerdai ülésén jóváhagyott nyugdíjreform mellett, amelyet "sürgősnek" és "gazságosnak" nevezett. A pedagógus szakszervezetek viszont a döntés után egységesen újabb tüntetéseket és sztrájkokat jelentettek be június 3-ra, hiányolva a közoktatásban dolgozók elvárásait kielégítő valódi gesztusokat.
Dátum: 2003-05-28 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:17.946529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Élysée-palota által közzétett nyilatkozatában Jacques Chirac elnök azzal érvelt a közalkalmazottak százezres tiltakozó megmozdulásait kiváltó reformterv mellett, hogy az valamennyi francia számára garantálni fogja a jövőben a biztos nyugdíjat. Emlékeztetett arra, hogy a újraelosztási elvre épülő nyugdíjszisztéma megváltozatta a franciák életét, olyan nemzedékek közötti szerződést képvisel, amelyben az aktív népesség munkája állítja elő a nyugdíjasok megélhetésének anyagi alapjait. Az elnök kifejtette, hogy a reform elmaradása esetén már rövid távon veszélybe kerülne a nyugdíjfinanszírozás rendszere, mivel a jövőben jelentősen megnövekszik a nem aktív népesség aránya.
Chirac kijelentette, hogy a kormánynak sürgősen kellett cselekedni, máskülönben egy napon brutális intézkedésekre kényszerült volna. Szavai szerint az új nyugdíjrendszer bevezetése sürgős, a reform igazságos; nemcsak a legszegényebbeknek, de mindazoknak szavatolja a nyugdíját, akik nem tudnak takarékoskodással biztonságot teremteni önmaguk számára nyugdíjas éveikre.
A demokrácia szabálya és követelményei szerint most az a feladat vár az összes országos képviseleti szervre, hogy nyilvános vitát folytasson a reformról és közreműködjék annak sikerre vitelében - hangoztatta az államfő.
Az új nyugdíjrendszer előnyei között említette, hogy első ízben ad lehetőséget a 60 év előtti nyugdíjba vonulásra azoknak, akik nagyon fiatalon (14-16 éves korban) álltak először munkába. (Rajtuk kívül a közalkalmazottak és a magánszektorban dolgozók számára 2008-tól egységesen 40 év lesz a kötelező járulékfizetés időtartama, 2020-tól pedig 42- évre emelkedik a teljes nyugdíjjogosultságot biztosító szolgálati idő.)
A minisztertanács ülése után Francois Fillon szociálisügyi miniszter a sajtó előtt kijelentette, hogy az általa kidolgozott, s a kormány által szentesített reformmal szemben egyetlen "hiteles alternatíva" sem volt. Értékelése szerint az új nyugdíjszisztéma európai összehasonlításban a "legnagylelkűbb és leginkább szolidáris". Egyúttal óva intett attól, hogy a június 10-ével kezdődő parlamenti vita idején "külső befolyást" gyakoroljanak a törvényhozási folyamatra.
Erre a megjegyzésre reagálva a CFTC szakszervezet elnöke megdöbbenésének adott hangot, s megjegyezte: ha a miniszter "az utcának címezte célzását", úgy tudnia kell, hogy a szakszervezetek a jövőben is folytatni fogják azt a munkát, amelyet végezni joguk és kötelességük.
MTI - fidesz.hu