Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

George Bush két közel-keleti csúcstalálkozója

George Bush amerikai elnök a jövő héten két közel-keleti csúcstalákozón vesz részt, az egyiket arab vezetőkkel tartja Egyiptomban, a másikat Jordániában az ország uralkodójával, s ha lehetséges, az izraeli és palesztin miniszterelnökkel - közölte szerdán a Fehér Ház szóvivője.


Dátum: 2003-05-28 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:18.544702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Scott McClellan elmondta, hogy az elnök június 3-án, kedden az egyiptomi Sarm es-Sejk üdülőhelyen találkozik az arab vezetőkkel, június 4-én, szerdán Abdalláh jordániai királlyal és ha a körülmények megengedik, Ariel Saron izraeli és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel is a Vörös-tenger partján lévő Akaba kikötővárosban. Jasszer Arafat palesztin elnököt nem hívják meg a találkozóra - mondta a szóvivő.

Az amerikai elnök közvetlenül a legfejlettebb országok és Oroszország (G8) franciaországi csúcstalálkozójának befejezése után utazik az egyiptomi üdülőhelyre. Bush ellátogat Katarba, az amerikai középső parancsnokság kihelyezett főhadiszállására, és felkeresi az ott állomásozó amerikai katonákat.

Egyelőre nem tudni, befolyásolja-e az amerikai-izraeli-palesztin hármas csúcstalálkozót a palesztin vezetésen belüli erőviszonyok alakulása. A palesztinok elhalasztották Mahmúd Abbász és Ariel Saron szerdára kitűzött találkozóját, mivel a palesztin kormányfő konzultálni akar Jasszer Arafat elnökkel, aki helyet követel magának az izraeli-palesztin tárgyalásokon. George Bush elnök, mint szóvivője megerősítette, a fejlemények ellenére külön-külön és együtt is találkozni akar Saronnal és Abbássza.

mtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek