Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Nagyon is valóságos örökségről van szó

Ingyenességet senki nem kap, a Demszky-féle tarifákkal számolva a Sziget így is másfél milliárd forintos kedvezménnyel számolhat - mondta Tarlós István csütörtökön, az m1 Ma reggel című műsorában. A főpolgármester szerint nem nehéz, hanem kezelhetetlen állapotban van Budapest, ha az állam nem segít rendbe tenni a BKV-t, a közlekedési vállalat még az idén bedől.


Dátum: 2011-01-13 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:23.005679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az mtv Ma reggel című műsorában

A főpolgármester leszögezte: "a főváros hitelképessége kimerült, pénzjegynyomdánk pedig nincs az alagsorban, és a belügyminiszter azt tanácsolta, ne is létesítsek ilyet. Nem nehéz, hanem kezelhetetlen állapotban van Budapest, ha az állam nem segít rendbe tenni a BKV-t, a közlekedési vállalat még az idén bedől."

Arra a felvetésre, hogy a központi költségvetésből idén kevesebbet osztanak vissza a fővárosnak, a többi közt Rogán Antal módosításának köszönhetően, Tarlós azt válaszolta: ezt a döntést rossz néven veszi, és ebből nem csinált titkot sem a Fideszben, sem a Fővárosi Közgyűlésben. Ugyanakkor hozzátette: az idegenforgalmi adó ügye nem egészen 2 milliárd forintot vitt el, ez az 1400 milliárdos hiányhoz képest olyan, mintha egy 50 emeletes irodaház esetében a biciklitározóról vitatkoznánk.

Honnan tudjam, nem én szervezem - válaszolt Tarlós arra a kérdésre, hogy lesz-e az idén Sziget. Mint mondta: ha egy egyházi rendezvényre adná ingyen a területet, akkor azzal vádolnák, hogy a gazdag Tarlós az egyházak zsebébe tömi a közpénzeket.

Ingyenességet senki nem kap, a Demszky-féle tarifákkal számolva a Sziget így is másfél milliárd forintos kedvezménnyel számolhat - hangsúlyozta a főpolgármester.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2256, 'source_type': 'media', 'source_id': 6361, 'target_type': 'article', 'target_id': 103663, 'relation_type': 'describes'}