Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mindenhol túlszámlázásokat, többletkifizetéseket találunk"

Február közepéig komoly, felelősségteljes munkát kell elvégeznünk, a legésszerűbben és a legbölcsebben kell majd a pénzt elosztanunk - jelentette ki György István a költségvetésről szólva a Hír TV Rájátszás című műsorában szerdán. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes beszélt a 4-es metróról, a gyanús ügyletek és szerződések átvizsgálásáról, valamint arról is, hogy a jövőben nem biztosítják ingyen a Sziget Fesztiválnak a területet.


Dátum: 2011-01-13 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:26.262732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: György István a Hír Tv Rájátszás című műsorában

A költségvetés főszámai fontos információt jelentenek a közgyűlés tagjainak arról, hogy mekkora mozgásterünk lesz, meddig nyújtózkodhatunk majd - jelentette ki György István. A főpolgármester-helyettes hozzátette: február közepéig el kell készülnie a költségvetés végleges formájának. A politikus ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Demszky Gábor októberben 56 milliárd forintnyi hiányt említett, mára azonban kiderült, hogy 160 milliárd forint hiányzik a főváros kasszájából.

Több mint 200 milliárd forint hitelállománnyal rendelkezik a város, elértük a kritikus hitelfelvételi mértéket, a BKV 77 milliárd külső adóssággal, 800 milliárdos belső adóssággal rendelkezik - említett példákat az átvett súlyos örökség kapcsán.

Február közepéig komoly, felelősségteljes munkát kell elvégeznünk, ahol a főszámokon belül a legésszerűbben és a legbölcsebben kell majd a pénzt elosztanunk - hangsúlyozta a költségvetés megalkotásával kapcsolatban. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy a végleges koncepcióig még szükség esetén lehetőség van belső átcsoportosításokra.

Mindenhol találnak visszaéléseket

György István beszélt arról is, hogy a főváros vezetése egy olyan elvi álláspontot képvisel, hogy csak indokolt esetben mondhat le minden olyan bevételéről, amely rendeletéből vagy vagyona hasznosításából származik. Több olyan rendezvény van, amely után közterület-használati díjat kell fizetni. A Sziget esetében pontosan látjuk, hogy a terület nagysága miatt egyedi megállapodást kell kötni - szögezte le.

A 4-es metró második szakaszának építéséről elmondta, hogy átmenetileg szüneteltetni kell, de ezt nem azt jelenti, hogy végleg lemondanak a beruházásról.

Akárhova nyúlunk, mindenhol találunk olyan területeket, ahol túlszámlázások, többletkifizetések voltak - reagált a súlyos pénzügyi, gazdasági örökséggel kapcsolatos kérdésre. A közüzemi, közszolgáltató cégeknél az elmúlt hónapban már látható, hogy a korábban jelzett 7 milliárd forintban meghatározott gyanús szerződésekből és ügyletekből már 3 milliárdot hozott vissza a jelenlegi városvezetés az új cégvezetők segítségével - húzta alá György István.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2932, 'source_type': 'media', 'source_id': 6358, 'target_type': 'article', 'target_id': 103671, 'relation_type': 'describes'}