Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban
Egy amerikai helikopter lezuhant, s emiatt négy amerikai katona meghalt Irakban az al-Dzsazíra katari hírtelevízió szerdai jelentése szerint. A Pentagon nem erősítette meg a hírt. Az amerikai védelmi minisztérium közölte: nincs tudomása Irakban eltűnt vagy lezuhant amerikai helikopterről. Az amerikai erők bagdadi parancsnoksága sem értesült ilyesmiről, mindenesetre ellenőrzi az arab tévé jelentésében foglalt állítást.
Dátum: 2003-05-28 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:19.488018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az al-Dzsazíra szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy az Irak nyugati részén fekvő Hít város területére zuhant egy amerikai helikopter, miközben fegyveres irakiak megrohamozták a helyi rendőrkapitányságot. Az egyik szemtanú állítása szerint az iraki fegyveresek lőtték le az amerikai légi járművet - jelentette a tévé híradását idézve a Reuters hírügynökség. A katari hírtelevízió korábbi jelentései szerint az amerikai katonák és az iraki rendőrök kivonultak a városból, mert a felbőszült helyi lakosság előbb - fegyverrel a kézben - tüntetésbe kezdett, majd megrohamozta a rendőrkapitányságot, és megtámadta az amerikai katonákat is. A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy amerikai katonákból és iraki rendőrökből álló közös járőrosztagok házkutatásokat végeztek a városban, és a helyi lakosság megítélése szerint eközben kíméletlen magatartást tanúsítottak.
MTI - fidesz.hu