Európa-ügyi miniszterek és államtitkárok tanácskoznak Gödöllőn
A magyar soros elnökség első informális miniszteri találkozóján Európa-ügyi miniszterek és államtitkárok tanácskoznak pénteken Gödöllőn.
Dátum: 2011-01-14 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:35.500819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A delegációk a Grassalkovich-kastélyban két ülésen vesznek részt, az elsőn a soros magyar elnökség programjának céljait vitatják meg, és külön kitérnek az európai szemeszterre, amelynek keretében a tagállamok még a nemzeti jóváhagyás előtt ismertetik egymással költségvetési tervüket. A második eseményen egyebek mellett az Európai Tanács februári ülésének előkészítéséről lesz szó.
A delegációk távozása után az üléseket elnöklő Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart az eseményről. Az informális ülés részvevői csütörtökön érkeztek Budapestre.