Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: A nyugdíjkassza egyensúlyba kerül

Egyetlen olyan elem sem merült fel a Wall Street Journalnak adott miniszterelnöki interjúban, melyről korábban kormánytagok ne beszéltek volna - jelentette ki Szijjártó Péter, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a felvetésre, miért egy külföldi orgánumban kellett bejelenteni az ország szempontjából fontos döntéseket. Orbán Viktor szóvivője felhívta a figyelmet arra: az újságírók hetek óta azt kérdezik, hogy a tervezett átalakítások konkrétan miben öltenek testet.


Dátum: 2011-01-14 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:36.582922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az mtv Ma reggel című műsorában

Az idei év a megújulás éve, idén el fog dőlni, hogy milyen lesz a következő tíz év - mondta Szijjártó, leszögezve: az ellenzék hiába követel megszorításokat, ennek a kormánynak ez nem fér bele a gazdaságpolitikájába.

Annak kapcsán, hogy a kormányfő a WSJ-nak azt nyilatkozta, az állami nyugdíjalap nem fizet ki több nyugdíjat, mint amennyit beszed, Szijjártó hangsúlyozta: meg fogják őrizni a nyugdíjak az értéküket. A nyugdíjkassza egyensúlyba kerül, mert abból csak nyugdíjat fognak fizetni. Arra a kérdésre, mindez azt jelenti-e, hogy a nyugdíjkasszából csak öregségi nyugdíjat fizetnek, azt válaszolta: amiről szó van, azok célok, minden eszközről február 15-e után adnak felvilágosítást. Annyit azonban elárult, a nők változatlanul nyugdíjba mehetnek 40 év munkaviszony után, ezen nem változtatnak.

Beszélt arról is: rugalmas munkaerőpiacot akarnak, de Magyarország az 55 százalékos foglalkoztatási rátával nem versenyképes. Ezért munkahelyteremtésre van szükség, ezt szolgálja az mostani, egyszerű, arányos adórendszer, mely a munkavégzést támogatja. A másik út a közmunkaprogramok szervezése, ott ahol piaci alapú munkahelyteremtés még nem lehetséges - tette hozzá.

Tarlós István felvetésére, miszerint a BKV még a tavasszal bedől, ha a főváros nem kap segítséget a közlekedési vállalat rendbetételéhez, Szijjártó kijelentette: nyilván senkinek nem érdeke, hogy a fővárosi tömegközlekedés összeomoljon.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e csökkenteni az üzemanyagárakat, azt válaszolta: a kabinet figyelemmel kíséri a folyamatokat, és ha a nemzetgazdasági tárca úgy ítéli meg, hogy be kell avatkozni, akkor akár adócsökkentésről is szó lehet.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3100, 'source_type': 'media', 'source_id': 6367, 'target_type': 'article', 'target_id': 103694, 'relation_type': 'describes'}