Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Igazságtalanul gyalázzák Magyarországot!"

A Professzorok Batthyány Köre elítéli és álszentnek tartja a "Magyarországot megbélyegző" nemzetközi sajtóvisszhangot, amelyet szerintük egy elfogult "értelmiségi" csoport szít itthonról.


Dátum: 2011-01-14 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:45.179885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményük szerint olyan törvények miatt védik Magyarországtól az európai értékeket, és illetik "igaztalan, sértő jelzőkkel hazánkat", amelyeket az Országgyűlés kétharmados többséggel fogadott el, és amelyeket a bírálók részben még nem is olvashattak.

E politikai állásfoglalások ellenségesek és igazságtalanok, mert "éppen az elfogadott gazdasági jogszabályok teszik lehetővé, hogy tartsuk az unió által elvárt költségvetési hiánycélokat"; mert éppen az a sajtótörvény célja, hogy véget vessen annak a "durva hangvételnek, amely a hazai sajtóban húsz éve egyre erősödik"; mert "a magyar kormány kifejezte készségét a jogszabályok finomítására, amennyiben ezek a többi tagország hasonló törvényeiben is megtestesülő uniós elvekkel ütköznek" - hangsúlyozták.

Közölték továbbá, a támadások mögött a "sértett nemzetközi pénzvilágot" sejtik, amely - mint írták - nem nézi jó szemmel, hogy az ország vezetői ki mernek állni a nemzeti érdekekért.

A Professzorok Batthyány Köre 1995-ben alakult, célja - mint honlapján megfogalmazta -, hogy a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson, és a jelen kihívásaira megoldásokat keresve hozzájáruljon a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához.

Kapcsolódó elemek