Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó:Az MSZP-nek fáj, hogy az emberek választhatnak

A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták pénteken kinyilvánították, hogy a milliárdos üzletemberek pártján állnak, és a nyugdíjakkal tőzsdéző, spekuláns üzleti körök érdekeit képviselik.


Dátum: 2011-01-14 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:49.278539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter ezt azután mondta újságírók előtt, hogy az MSZP elnöke bejelentette: pártja kárpótolná az állami nyugdíjjogosultságukat elveszítőket. Mesterházy Attila - több szocialista párttársával együtt - nyilatkozott arról is, nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

Orbán Viktor kormányfő szóvivője viszont úgy látja, egyes spekuláns üzleti köröknek, milliárdos üzletembereknek és az MSZP-nek fáj, hogy az emberek visszakapták a nyugdíjpénztár-választás szabadságát, és visszatérhetnek az állami rendszerbe. A kormány az emberek érdekeit képviseli, ezért teremtette meg a lehetőséget arra, hogy visszatérjenek a biztonságot adó állami nyugdíjrendszerbe - közölte Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek