Kaposvár óriási lehetőség előtt áll
Kaposvár polgármestere szerint a gazdaságfejlesztésben "óriási lehetőséghez" juthat a somogyi megyeszékhely a következő években, miután a kormány az új Széchenyi Tervben rögzítette: mind közúton, mind pedig vasúton jelentős, a város érintő fejlesztések lesznek.
Dátum: 2011-01-14 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:51.692441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden eddiginél jelentősebb közlekedési fejlesztés következhet - mondta Szita Károly (Fidesz) az MTI-nek pénteken. A várható fejlesztésekről és azok hatásáról tájékoztatva közölte: a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő, településeket elkerülő M67-es út megépítésével, valamint a vasúti pálya korszerűsítésével - egyben a kaposvári vasútállomás rekonstrukciójával - "leküzdhető lesz a most még meglévő hátrányunk".
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy Kaposvár csak a közlekedési infrastruktúra hiánya miatt marad el a tehetősebb térségek és városok gazdasági mutatóitól, mind a szellemi tőke, mind pedig a helyi szabályozás tekintetében ma is versenyképes - hangsúlyozta Szita Károly. Egyúttal emlékeztetett: a kaposváriak régóta kérték, hogy a város gazdasága szempontjából kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúrát fejlessze az állam.
A polgármester rámutatott, a vállalkozások letelepedése és a munkahelyteremtés szempontjából nagyon fontos, hogy a somogyi megyeszékhely mind közúton, mind pedig vasúton bekapcsolódhasson az ország vérkeringésébe. A megközelíthetőség ugyanis azt jelenti, hogy mindazon vállalkozások, amelyek eddig pusztán amiatt kerestek befektetéseikhez az ország már részein fekvő településeket, mert azok gyorsan elérhetők, ezután Kaposvárt is számításba vehetik - tette hozzá.