Nagy Anna: Sokat várunk a felsőoktatástól
Új felsőoktatási törvényre van szükség. Ez egy olyan közös igény, amit minden, a témában érintett fél megfogalmazott - jelentette ki Nagy Anna kormányszóvivő pénteken, a felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatos egyeztetést követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2011-01-14 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:52.382958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélésen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és több más diákszervezet képviselői, valamint felsőoktatási intézmények rektorai.
Sokat várunk a felsőoktatástól és a felsőoktatási törvénytől is - mondta el Nagy Anna a felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatos egyeztetést követően. A felsőoktatás legalább olyan fontos része a gazdaság növekedésének és jó működésének, mint az Új Széchenyi Terv. Akkor tud egy felsőoktatási törvény jól működni, ha olyan konszenzus alapján működik, amely valamennyi fél számára megfelelő. A kormány részéről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon kívül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is képviseltette magát, az intézmények és a hallgatók delegáltjai mellett - tette hozzá.