Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomozás a megfigyelt bíró ügyében

Az In-Kal Security által magánnyomozati módszerekkel megfigyelt bírónő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) büntetőeljárást indított - írja a szombati Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-01-15 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:56.270941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazakas Géza ügyészségi szóvivő a lapot arról tájékoztatta, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával ismeretlen elkövető ellen indult meg a nyomozás, miután az érintett bíró tavaly decemberi feljelentése nyomán a Legfőbb Ügyészség csütörtökön a KNYF-et jelölte ki az eljárás lefolytatására.

Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata tavaly szeptemberben tárta fel, hogy az In-Kal Securityt 2007-ben azzal bízta meg az ITD Hungary Zrt., hogy a magyar és a külföldi cégnyilvántartásokban szereplő adatok alapján gyűjtsön információkat az állami céggel munkaügyi perben álló B. Zsolt vagyoni helyzetéről. Az In-Kal azonban nemcsak a cégadatbázisból dolgozott, hiszen jelentésükben még a heti kétszeri ágyneműcsere tényét is rögzítették, és feltérképezték a célszemély baráti és üzleti kapcsolatrendszerét is. Továbbá megfigyelés alá vonták a férfi feleségét, a Pesti Központi Bíróság gazdasági ügyekkel foglalkozó bírónőjét, V. A.-at is - ismerteti a Magyar Nemzet.

Kapcsolódó elemek