Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Erős, növekedéspárti politikát folytatunk

Az államtitkár szerint nem szabad az államnak olyan jelzést adnia, ami arra ösztönzi a polgárokat, hogy ne fizessék a lakástartozásukat.


Dátum: 2011-01-15 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:57.326099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány számára fontos, hogy mit mondanak a magyar államadósságról a hitelminősítő intézetek - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára, aki szerint azonban ezek az intézmények két-három hónapos késéssel követik az eseményeket. Az államtitkár, felidézve az elmúlt nyolc hónap erőfeszítéseit, aláhúzta: a kormány az előírt 3,8 százalékos költségvetési hiányt a válságadókkal, a különböző költségvetési megtakarításokkal teljesítette. Összesen 120 milliárdos megtakarítást sikerült elérnünk, ennek eredménye volt, hogy tavaly nem léptük át a tervezett hiányt. Ez idén 3 százalék alatti, 2,94 lesz. 2012-ig pedig a különadók segítségével konszolidálni fogják az államháztartás helyzetét.

Az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban a politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatok sokkal egyszerűbbek, áttekinthetőbbek lesznek, és sokkal gyorsabban történik majd az elbírálásuk is. Az Új Széchenyi Terv kidolgozása a Nemzetgazdasági Minisztériumban zajlott, míg a konkrét pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dolgozta ki. Ezek között szerepelnek kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok is. A vállalkozások meg fogják találni a nekik megfelelőt - jegyezte meg.

Cséfalvay Zoltán a közösségi közlekedéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva leszögezte: reformokra, átalakításokra van szükség, fegyelmezett gazdálkodással sokat lehet megtakarítani. Az nem folytatható, hogy ellenőrizetlen célokra költjük el a pénzt - tette hozzá.

Az államtitkár szerint az egész gazdaságnak kell versenyképesnek lennie. Látható, hogy a kormány most erős, növekedéspárti gazdaságpolitikát folytat. Az is látható, hogy az államháztartásban, az állam működésében sok átalakításra van még szükség azért, hogy sokkal jobban fel lehessen használni mindannyiunk adóforintját - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.

Az interjút a Magyar Nemzet 2011. január 15-i számában olvashatja.

Kapcsolódó elemek