Deutsch: Magyarországon sajtószabadság van + videó, képek
Magyarországon a parlament által elfogadott új médiatörvény olyan keretet határoz meg, mely a sajtószabadságot garantálja - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.
Dátum: 2011-01-15 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:00.103739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett, hogy 2009-ben többpárti tárgyalások eredményeként egyetértés alakult ki a médiatörvény koncepciójáról, majd ezt követően minden politikai erő elfogadta az erre épülő törvény teljes normaszövegét. Az akkori, szocialista párt által támogatott médiatörvényi tervezet valamennyi lényeges eleme szerepel a most elfogadott törvényben - tette hozzá, azt kérdezve: mikor hazudott az MSZP?
Deutsch Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy 2011. január 1. óta egyetlen újságírót sem rabosítottak Magyarországon, ellentétben a korábbi évekkel, az MSZP és az SZDSZ országlása idején. Jól emlékszem-e arra, hogy akkor az említett magyarországi pártok nagy európai politikai családja közül egyetlen egy sem tartott meghallgatást az Európai Parlamentben? Jól emlékszem-e arra, hogy ugyanaz az ember - aki akkor is az európai szocialisták frakcióvezetője volt - említésre sem tartotta érdemesnek ezt a kérdést? - kérdezte. Deutsch Tamás biztos abban, hogy a médiatörvény a garancia arra, hogy soha többé ne rabosíthassanak munkáját végző újságírót hazánkban.