Londonba látogat a köztársasági elnök
Londonban tesz látogatást vasárnap és hétfőn Schmitt Pál, aki részt vesz a soros magyar EU-elnökség londoni kulturális rendezvénysorozatának megnyitóján, és vezető brit politikusokkal, valamint angliai magyar szervezetek képviselőivel is találkozik.
Dátum: 2011-01-15 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:00.777799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar köztársasági elnök lesz a díszvendége annak a koncertnek, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar ad Fischer Iván vezényletével és a neves brit zongorista, Stephen Hough közreműködésével London legnagyobb kulturális központjában, a Temze déli partján emelkedő Royal Festival Hallban vasárnap este. A koncert - amelynek műsorán Haydn, Liszt és Beethoven művei szerepelnek - egyben annak a rendezvénysorozatnak is a nemzetközi nyitánya, amely Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából indul. A hangverseny előtt Schmitt Pál a londoni magyar nagykövetségen nagy-britanniai magyar szervezetek képviselőivel találkozik.
Hétfőn az államfőt fogadja John Bercow, a brit parlament alsóházának elnöke, valamint Helene Hayman, a törvényhozás felső kamarájának, a Lordok Házának elnöke is. Hétfői hazautazása előtt Schmitt Pál találkozik Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok síkfutóval, a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok szervezőbizottságának elnökével.