Cél a filmszakma teljes körű megújítása
A magyar filmipar helyzetének teljes körű felmérése után a szakma teljes körű megújítása a cél - közölte szombaton Andrew G. Vajna.
Dátum: 2011-01-15 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:01.859039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága pénteken tudatta, hogy a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak nevezik ki a producert.
Vajna szombati közleményében úgy fogalmaz: a "nemzetközi filmgyártásban szerzett több évtizedes tapasztalatomra támaszkodva fogom végrehajtani a magyar filmipar feltérképezését". Hozzáteszi, nagy megtiszteltetés számára a feladat, melynek keretében a következő hetekben felmérik és értékelik a szakma helyzetét és struktúráját. "Ez a munka elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki számára átláthatóvá és világossá váljon, hogy hol tartunk most" - teszi hozzá Vajna.
Egy összefoglaló tanulmány elkészültét követően pedig terv készül a magyar film meglévő értékeinek fenntartása mellett a szakma teljes körű megújítására.