Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyelőre nem reális a gyaloghíd megvalósítása

Egy új, többszintes, éttermeket, kávézókat, üzleteket magában foglaló gyaloghidat tervez a kormány a Dunára Lágymányosnál 2014-ig. Tarlós István főpolgármester ugyan örül az ötletnek, de úgy véli, a projektre sem az államnak, sem a fővárosnak nem lesz pénze. A Városházán ugyanis már előkészített fejlesztést is töröltek a csőd elkerülése végett - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-01-17 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:09.095053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lapnak a főpolgármester azt mondta: a BKV megmentésén túl a fővárosnak és az államnak közösen kell kidolgoznia a támogatható fejlesztések finanszírozási tervét, s a gyaloghíd építése 2014-ig megkezdhető. A Magyar Nemzet szerint a lágymányosi térségbe tervezett átkelő - amely egy többszintes városközpont lenne, üzletekkel, éttermekkel, kávézókkal - előkészítésekor az összes jelenleg hatályos szabályozási tervet felül kell vizsgálni, s a tervezési és kivitelezési folyamat, akárcsak a majdani híd elnevezése, mind a Fővárosi Közgyűlés hatásköre.

Ugyanakkor a Városházát jelenleg a csőd elkerülése foglalkoztatja, és a készülő válságköltségvetésből számos, már előkészített fejlesztést kell törölniük - írta a lap.

Kapcsolódó elemek