Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindult felfelé a mélypontról az építőipar

Szezonálisan kiigazítva a termelés 2,2 százalékkal nőtt az októberivel összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.


Dátum: 2011-01-17 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:13.829666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az építőipari termelés volumene 2010 novemberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind a munkanaptényezővel korrigálva 2,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az építőipar első tizenegy havi termelése 9,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az épületek építésének volumene 5,5 százalékkal haladta meg a 2009. novemberit az előző évi rendkívül alacsony bázis és néhány ipari és egyetemi beruházás miatt. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor 8,4 százalékkal mérséklődött, elsősorban az útépítések mintegy egynegyedes visszaesése miatt, amit a közműépítések növekedése nem tudott ellensúlyozni.

Az év első tizenegy hónapjában az épületek építése 5,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14 százalékkal esett vissza. Októberhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 6,6 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 2,7 százalékkal csökkent.

Kapcsolódó elemek