'"Felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi kár érte Terézvárost"
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn iratismertetést tartott és lezárta az Andrássy út 47. szám alatti épület elidegenítése kapcsán indított nyomozást. Ennek következményeként a rendőrség 14 személlyel - tizenhárom volt MSZP-s, illetve SZDSZ-es képviselővel, valamint egy hivatali köztisztviselővel - szemben élt vádemelési javaslattal az ügyészség felé, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt - jelentette be Hassay Zsófia, Terézváros fideszes polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. A szombaton történt diszkóbalesettel kapcsolatban elmondta: Láng Zsolt, II. kerületi fideszes polgármesterrel közös törvénymódosítási javaslatot fognak az Országgyűlés elé terjeszteni, amelyben kérvényezik a a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet visszavonását.
Dátum: 2011-01-17 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:19.188262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesterasszony emlékeztetett, a VI. kerületben számos ingatlanügyben történt károkozás, ennek része több Andrássy úti, egy Liszt Ferenc téri és számos tetőtéri ingatlan. A városvezető felbecsülhetetlennek nevezte azt az anyagi és erkölcsi kárt, amely az Andrássy út 47. szám alatti és más épületek értékesítése nyomán érte az önkormányzatot. Gila Pál, az önkormányzat jogi képviselője elmondta, indítványozta a gyanúsítottak ingó- és ingatlanvagyonának zár alá vételét.
Közös felterjesztés
Hassay Zsófia a január 15-én történt diszkóbaleset kapcsán kifejtette: a Bajnai kormány idején elfogadott, 210/2009-es, a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletnek köszönhetően a szórakozóhelyeknek jelenleg elegendő az önkormányzatnál kérni a nyilvántartásba vételt, és ha dohányterméket nem árusítanak, de szeszes italt igen - szakhatósági engedélyek híján is működhetnek.