Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkába állt Pest megye új főügyésze

Új vezetőt bízott meg a Pest Megyei Főügyészség teendőinek irányításával Polt Péter legfőbb ügyész január 17-ével. Szabó Ferenc, Bács-Kiskun megye korábbi főügyész-helyettese Birtalan Örkényt váltotta a poszton - közölte a Pest megyei ügyészségi szóvivő az MTI-vel.


Dátum: 2011-01-17 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:20.579052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csecserits István elmondta: a vezetőcserét Birtalan Örkény nyugdíjazása tette szükségessé. Közlése szerint az eddigi megyei főügyész már tavaly, a korábbi legfőbb ügyésznek jelezte nyugdíjba vonulási szándékát.

A hétfőn munkába állt Szabó Ferenc, megbízott Pest megyei főügyész eddig Bács-Kiskun megye főügyészének helyetteseként, illetve ottani szóvivőként tevékenykedett.

Kapcsolódó elemek