A kormány felülvizsgálja a PPP-beruházásokat
Az Erkel Színház felújítása is azok közé a PPP-beruházások közé tartozik, amelyeket a kormány felülvizsgál - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
Dátum: 2011-01-18 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:25.257084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI annak kapcsán kereste meg a kormányszóvivőt, hogy a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent: a jelenlegi kormány visszavonta azt a korábbi határozatot, amely az új Erkel Színház építését írta elő. Az előző kormány 2009 október közepén határozott az új Erkel Színház felépítését célzó pályázat előkészítéséről és lebonyolításáról, továbbá az Operaház rekonstrukciójának előkészítéséről. Ezt a határozatot helyezi hatályon kívül a mostani - erősítette meg Nagy Anna.
Kiemelte, a Fidesz-KDNP kormány már többször ígérte azt, hogy a PPP-beruházásokat felülvizsgálja több területen is, ugyanis - mondta -, már több visszásság is kiderült. Az Erkel Színházzal kapcsolatban is zajlik ilyen vizsgálat - tette hozzá. Aláhúzta: nem jó konstrukció az, ahol az egyik félnél van a beruházás összes előnye, míg a másik félnél csak a felelősség.