Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KSH: 2,5 százalékkal nőtt a reálkereset

A reálkereset - a fogyasztói árindex 4,9 százalékos növekedése mellett - 2,5 százalékkal emelkedett a múlt év január-novembere között, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


Dátum: 2011-01-18 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:27.322760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Novemberben a reálkereset, 4,2 százalékos inflációval számolva 0,5 százalékkal csökkent a 2009. novemberhez képest. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó átlagkeresetek 2,0, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Tavaly novemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 2,0 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal emelkedett, a költségvetésiben pedig 2,0 százalékkal csökkent.

Kapcsolódó elemek