Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Stratégiai cél a fiatalok foglalkoztatása

Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország nem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára Gödöllőn.


Dátum: 2011-01-18 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:30.892421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió (EU) munkaügyi minisztereinek és államtitkárainak kétnapos informális ülését követő sajtótájékoztatón az államtitkár a két legfontosabb napirendről beszélt: az egyik stratégiai cél a fiatalok munkába állítása és a munkaerőpiacon való megtartása, a másik stratégia cél általában a munkahelyteremtés.

Az uniós tagállamok közös célja, hogy azoknak a fiataloknak is legyen munkája, akik korán elhagyják az iskolát, illetve azoknak, akik alacsony képzettségűek - hangsúlyozta Czomba Sándor.

Az államtitkár megismételte az Európa 2020 stratégia legfontosabb célját, amely szerint a jelenlegi 65 százalékos foglalkoztatási rátát 2020-ra 75 százalékra szükséges emelni.

Emelni kell a foglalkoztatási rátát

A keddi informális ülésen az Európai Unió (EU) munkaügyi miniszterei és államtitkárai áttekintették a foglalkoztatáspolitika számos jó gyakorlatát, különös tekintettel azokra, amelyek az egyes tagállamokban a tartós foglalkoztatást segítik - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Gödöllőn a délelőtti miniszteri informális ülés szünetében az esemény szerződött médiaközvetítőjének.

Czomba Sándor kiemelte: az elmúlt évek bebizonyították, hogy az egyes országokban a bruttó hazai termék (GDP) növekedése nem feltétlenül jár együtt a foglalkoztatás bővítésével, ezért a keddi tanácskozáson a szakminiszterek és államtitkárok olyan példákat tekintettek át, amelyek a gazdasági bővülés előmozdítása mellett egyértelműen a foglalkoztatási ráta emelését szolgálják. Ez összhangban van azzal, hogy az EU "Európa 2020" című stratégiája szerint 2020-ra az unió átlagában 75 százalékra kell emelni a foglalkoztatási rátát - mondta az államtitkár.

Szükség van olyan munkahelyek bővítésére is, amelyeknél nem egyértelmű feltétel a magas képzettség. Czomba Sándor szólt arról is, hogy a tanácskozáson jelen vannak a tagjelölt országok képviselői is, így például kedden délelőtt áttekintették a törökországi munkahely-bővítési gyakorlat egy-egy jó példáját.

Kapcsolódó elemek