Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs: önkormányzati vizsgálat indul a szórakozóhelyeken

Átfogó vizsgálatot indít a pécsi szórakozóhelyeken az önkormányzat a szakhatóságokkal közösen a budapestihez hasonló diszkótragédiák megelőzése érdekében.


Dátum: 2011-01-18 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:34.937154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Budapesten történt szomorú, halálos áldozatokkal járó tragédia felhívta a figyelmet azon vészhelyzetekre, amelyek akár Pécsett is bármikor bekövetkezhetnek. A városvezetés utasítására az önkormányzat a szakhatóságokkal közösen átfogó vizsgálatot indít a nagy tömegek befogadására képes szórakozóhelyeken azért, hogy ilyen ne történhessen meg" - tájékoztatta Csizi Péter alpolgármester kedden közleményben az MTI-t.

A fideszes politikus hangsúlyozta: újra megvizsgálják, hogy a szórakozóhelyek megfelelnek-e a tűzbiztonsági előírásoknak, vannak-e biztonságosan használható menekülőútvonalaik. Felülvizsgálják a működési engedélyeiket, valamint azt is, hogy az üzemeltetők betartják-e az azokban foglaltakat.

Csizi Péter kitért arra, hogy a hatóságok összehasonlítják az üzemeltetők által bejelentett és a helyszínen mért négyzetméter adatokat, a helyiségek nagysága ugyanis alapvetően befolyásolja a befogadóképességet. "A pontos befogadóképesség felülvizsgálata azért szükséges, mert legtöbbször a túlzsúfoltság okozza a tragédiákat, a pánikhangulat kialakulását" - jegyezte meg.

Az alpolgármester közlése szerint a lehető legszigorúbban fognak eljárni, mert a pécsiek biztonsága a legfontosabb.

"A cél azonban nem a büntetések kiszabása, hanem az esetleges hiányosságok mielőbbi pótlása annak érdekében, hogy a szórakozóhelyek az előírásoknak megfelelően működjenek, a vendégek kikapcsolódása pedig nyugodt, biztonságos körülmények között történjen" - zárta közleményét Csizi Péter.

Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen szombat éjszaka a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség öt embert vett őrizetbe és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Kapcsolódó elemek