Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair Irakban

Rövid látogatásra csütörtök reggel Bászrába érkezett Tony Blair brit kormányfő. Blair a Szaddám Huszein iraki elnököt és rendszerét megdöntő koalíció vezetői közül elsőként látogat Irakba.


Dátum: 2003-05-29 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:24.861104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit kormányfő Kuvaitból érkezett a dél-iraki nagyvárosba egy Hercules C-130-as katonai szállító repülőgép fedélzetén. Programjában magas rangú iraki katonai és polgári vezetőkkel -

közöttük Paul Bremerrel, Irak amerikai polgári kormányzójával - folytatandó megbeszélések szerepelnek. A tervek szerint Blair találkozik iraki iskolásokkal, helikopteren elrepül Umm-Kaszr kikötőjébe és megszemlél egy ott állomásozó aknaszedő hajót. Emellett megtekinti Szaddám Huszein Bászra közelében fekvő egyik palotáját, s beszédet mond az Irakban szolgálatot teljesítő brit katonák előtt.

- Meg akarom köszönni a brit csapatoknak a harcok során tanúsított nagyszerű helytállását, és a lakosság segélyezésében és az újjáépítésben tett erőfeszítéseiket - idézte a kormányfőt a Reuters.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek