Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Személyzeti megújulásra is szükség van a közigazgatásban

Személyzeti újraformálásra is szükség van a magyar közigazgatásban: olyan szakemberek kellenek, akik rendelkeznek idegennyelv-tudással, szakmai tapasztalattal, valamint "nagyon erős erkölcsi és értékelkötelezettséggel" - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Az eseményen készült képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2011-01-19 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:48.378272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a Magyar Köztársasági Ösztöndíj Program szerdai nyitórendezvényén mondta, az Országházban. A program 270 résztvevője előtt úgy fogalmazott, olyan közigazgatásra van szükség, amely végső menedéket ad minden rászorulónak, segítséget nyújt mindenkinek, akinek már nincs hova fordulnia.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: mindehhez a közigazgatásnak az intézményi mellett személyzeti megújulásra is szüksége van. Ennek jegyében fogadták el például a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, és hirdették meg a Regeneráció című rendezvényen a közigazgatási ösztöndíjat. A program útjára indításával "talán minden eddiginél nagyobb lépést teszünk afelé, hogy a magyar közigazgatás személyi állományát tekintve is megújuljon" - mondta, hozzátéve, céljuk, hogy egy olyan jó állam jöjjön létre Magyarországon, amely a közjót és a polgárok javát szolgálja.

A közigazgatásban dolgozóknak Magyarországért, minden magyar polgárért, a nemzeti érdekekért és a közjóért kell végezni a munkájukat - emelte ki a tárcavezető. Olyan szakemberek kellenek, akik rendelkeznek idegennyelv-tudással, szakmai tapasztalattal, valamint "nagyon erős erkölcsi és értékelkötelezettséggel". Utóbbival kapcsolatban rámutatott, a közjó, a nemzet szolgálata, a hazaszeretet erős értékelkötelezettséget igényel; "a közigazgatás nem lehet értékmentes eszköz", az ugyanis valamilyen célt valósít meg, ez a cél pedig Magyarország boldogulása.

A rendezvényen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében felidézte a közigazgatásban eltöltött első napját, és elmondta, elődje autómodelleket hagyott a szekrényekben, így "ügyiratok helyett különböző kis Bugattik és Porschék" fogadták. A jogalkalmazókkal kapcsolatban úgy fogalmazott, "ahhoz, hogy változtassunk, nemcsak a vezetőknek kell egyfajta eltökéltsége, hanem kellenek olyan emberek az apparátusban, akik (...) új vonalakat tudnak húzni a közigazgatásban". Hozzátette, aki a közigazgatásban dolgozik, az csak hazaszerető ember lehet.

Kapcsolódó elemek