Szijjártó: Politikai támadások voltak Strasbourgban
Érdekes parlamenti vitán vagyunk túl, némiképp otthon érezhettük magunkat, a hangulat legalább annyira pulzáló volt, mint a magyar parlamentben - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Strasbourgban bemutatta a soros magyar elnökség programját.
Dátum: 2011-01-20 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:57.558352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint nem lehet másképp értelmezni, mint inzultust, ha valaki azt mondja, hogy a totalitariátus fel hajlik Magyarország. Egy nép demokratikus elkötelezettségét vitatni azért több a soknál - fogalmazott a szóvivő.
Felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte a szocialista oldalról érkező bírálatok politikai-ideológiai természetűek, ezek a politikusok egymással vitáztak, miközben az unió programja volt napirenden.
Európában is minden ugyanúgy zajlik, mint Magyarországon, politikai családok mentén húzódik a vita, és ez rendben is van - szögezte le Szijjártó.