Diktátort befogadók "küzdenek" a magyar demokráciáért
Dátum: 2011-01-20 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:06:59.971796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Máté T. Gyula: Decemberben felgyújtotta magát egy 26 éves, tunéziai fiatalember. Mohamed Bouazizitől ugyanis a rendőrök elkobozták a standján árult gyümölcsöket és zöldségeket, elvették megélhetését. Halála olyan tiltakozási hullámot váltott ki, amely elsöpörte Zin el-Abidin ben Ali elnököt. A tunéziai nemzetvezető bő két évtizedig totális diktatúrát valósított meg, belügyminisztériumát csak mészárszéknek becézték, börtöneiben politikai foglyok ültek, a szabad sajtóról pedig még csak nem is hallottak az országban. Pártja ennek ellenére megbecsült tagja volt egy nemzetközi szövetségnek.
Tudják, melyiknek?
Nos, nem a közepes műveltségű diktátorok egyletének, s még csak nem is az alternatív kebabszövetségnek vagy valamelyik mélygonosz szélsőjobb uniónak. A véres kezű diktátor végrehajtóit a Szocialista Internacionálé fogadta be, dédelgette és pátyolgatta egészen minapi bukásukig.
Az a szocintern, amelynek képviselői tegnap Strasbourgban leragasztott szájjal, cenzúrás tacepaókkal kértek számon sajtószabadságot Magyarországon.