Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó ütemben halad a kolontári lakópark építése

Január 31-ig dönthetnek építési szándékukról a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, utána már csak használt lakást vásárolhatnak, vagy pénzbeli kártérítést kérhetnek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön.


Dátum: 2011-01-20 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:02.898771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a kormányhatározatban az újjáépítésre megadott június végi határidő csak így tartható. A károsultakkal október óta folyamatosan egyeztető Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ jogi munkacsoportja szerdán három tulajdonossal kötött szerződést új építésű ingatlanra.

A katasztrófavédelem közlése szerint a kolontári lakópark építése jól halad: a mintaház tetejének ácsmunkáit befejezték, két ingatlan lábazati falának építését megkezdték, hat házhelyet mértek ki, és négy ház alapját beöntötték.

A térségben a folyamatos eső miatt az iszaptározókhoz vezető utak nehezen járhatók; a külterületeken összegyűjtött vörösiszapot szállító teherautók megcsúsztak, megsüllyedtek, és az útra rengeteg sarat hordtak fel. A Tósok és Kolontár közötti összekötő út a folyamatos takarítás ellenére erősen szennyezett. A lerakókba Kolontár külterületéről szerdán 2900 köbméter anyagot hordtak be - áll a közleményben.

Az újjáépítésen szerdán 338 szakember dolgozott 185 munkagéppel.

Kapcsolódó elemek