Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatalok figyelmét a politika felé kell fordítani

A fiatalok aktívabb politikai szerepvállalásának szükségességéről beszélt Rétvári Bence csütörtökön Szegeden.


Dátum: 2011-01-20 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:05.600258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fiatalok aktívabb politikai szerepvállalására van szükség, érdekképviseletük erősítése érdekében fel kell emelniük szavukat közéleti kérdésekben is - jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége által szervezett Hagyomány és modernitás című konferencián. Nemcsak Magyarországon, hanem a világ más országaiban is a politika sajnos csak akkor kezd el foglalkozni a fiatalokkal, amikor családot alapítanak, hiszen szavazási aktivitásuk ezt megelőzően jóval alacsonyabb, mint az idősebb generációké - mondta a politikus.

Az államtitkár szerint azért fontos a fiatalok figyelmét a politika felé fordítani, mert ebben a korban is számos, az egész életükre kiható döntést meg kell hozniuk. A honatya példaként a nyugdíjrendszer jelenleg is zajló átalakítását említette. Amennyiben a fiatalok foglalkoznak az állam ügyeivel, tudatosabban élik napjaikat, s politikai véleményformálásuk is aktívabb, a politikusok is sokkal több "fiatalos témát" emelnek fel - fogalmazott.

Kitért arra, hogy az idei költségvetésben 100 millió forintnyi forrást különített el az Országgyűlés a fiatalok közéleti tájékozottságának javítását célzó programok támogatására. Rétvári Bence szerint a politikai ifjúsági szervezeteket azonos feltételek mellett be kell engedni az egyetemek falai közé.

Szükség van a politikai vita műfajára a magyar felsőoktatásban - mondta, hozzátéve: a jövő értelmiségiének nemcsak szakmai, hanem közéleti kérdésekben is tájékozottnak kell lennie, s fontos, hogy fejlődjön politikai vitakultúrája.

Kapcsolódó elemek