Kaposvár: ingyen utazhatnaka a kisgyermekes anyukák
Az idén is ingyen utazhatnak a helyi járatos buszokon a kaposvári kismamák, az összvonalas bérletet az önkormányzat megvásárolja számukra - közölte a város polgármestere csütörtökön a helyi autóbusz-pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2011-01-20 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:13.201588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaposvár volt az első város az országban, amely ingyenes utazási lehetőséget nyújtott a kismamáknak, hogy megkönnyítsék az amúgy is számos kiadással járó gyermeknevelést - mondta Szita Károly (Fidesz). Hozzátette: jó érzés, hogy példájukat Sopron, Szolnok, Budapest, Debrecen és Győr is követte.
A polgármester, aki a sajtótájékoztatón egy kétgyermekes anyukának személyesen adta át a bérletet, emlékeztetett arra, hogy tavaly 354 gyesen és gyeden lévő kismama bérletének megvásárlására több mint 17 millió forintot fordított az önkormányzat, ami éves szinten több mint 70 ezer forint megtakarítást jelentett a családoknak.
A juttatás feltétele az, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem ne haladja meg a nyugdíjminimum 150 százalékát, ami jelenleg 42.750 forint. Az ennél nagyobb jövedelemmel rendelkezők méltányossági kérelmet nyújthatnak be, és akinek valóban szüksége van rá, az megkapja a támogatást - hangsúlyozta Szita Károly.