Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Filozófuspályázatok: újabb feljelentést tett Budai

Két újabb filozófuspályázat ügyében tett feljelentést a rendőrségen az elszámoltatási kormánybiztos pénteken.


Dátum: 2011-01-21 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:25.559371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budai Gyula az MTI-nek azt mondta: a Magyar Nemzet tényfeltáró írásai alapján döntött úgy, hogy bekéri annak az öt pályázatnak a dokumentációját, amely a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt felhívásokon nyert. Ezek közül pénteken kettő ügyében tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és hűtlen kezelés gyanúja miatt. A két pályázat közül az egyik projektvezetője Vajda Mihály, a másiké pedig Heller Ágnes volt - ismertette a kormánybiztos.

A Vajda Mihály vezette projektnek "Az európai szellem és a totalitarizmus" című pályázatra vissza nem térítendő támogatásként 90 millió forintot biztosítottak, a Heller Ágnes vezette munkának az "Alaptalan alap: A tradíció folytonosságának és az életmű egységének kérdése Nietzsche, Lukács és Heidegger munkásságában" című pályázatra pedig 53,9 millió forint volt a vissza nem térítendő támogatás összege - idézte a fideszes politikus.

Budai Gyula szerint a projektek során a pályázatban meghatározott céltól eltérően, s nem a jogszabályokban meghatározottak szerint használták fel az elnyert pénzt. Példaként több százezres szállodaszámlákat, párizsi vonatjegyet, valamint milliós adatbázis-fejlesztést, illetve szoftver- és hardver-szaktanácsadást említett. A kormánybiztos hozzátette, azért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert nem tudja megmondani, hogy konkrétan melyik cég használta fel rendeltetésétől eltérően a pénzt. A másik három pályázatnak még folyik a vizsgálata - jegyezte meg.

A fideszes politikus először január elején tett feljelentést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézete és az NKTH közötti 70 millió forintos támogatási szerződés miatt. E feljelentéssel összefüggésben a rendőrség múlt pénteken azt közölte az MTI megkeresésére, hogy eljárást folytatnak hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendőrség tájékoztatása szerint már tavaly ősszel eljárást indítottak az ügyben, de - mint Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője fogalmazott - vizsgálják az ezzel kapcsolatos, azóta érkezett feljelentés tartalmát. További információkkal a nyomozás érdekeire való tekintettel nem szolgáltak.

A Magyar Nemzet több számában is foglalkozott a filozófuspályázatok ügyével. A lap közlése szerint hat pályamunkával összesen csaknem félmilliárd forinthoz jutott hozzá a Gyurcsány-kormány idején a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György alkotta filozófusi kör. A napilap azt írta, hogy a Magyar Bálint akkori oktatási miniszter által létrehozott és felügyelt NKTH pályázatain 2004-ben és 2005-ben olyan, filozófusok által beadott pályázatok nyertek, amelyeket tartalmi okok miatt vissza kellett volna utasítani. Kitért arra: a 2005-ös Jedlik Ányos-program keretében egy Heller Ágnes vezette konzorcium 53,9 millió forintot nyert el; a pályázat bírálóbizottságának és a nyertes alapítványnak is tagja volt Bacsó Béla.

Kapcsolódó elemek