Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elmúlt 8 évet szenvedi a vizgazdálkodás

A elmúlt nyolc évben közel ötven milliárd forintot nem kapott meg a vízgazdálkodási ágazat, s ennek a hiányát szenvedi most az ország - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke sajtótájékoztatón pénteken, Orosházán.


Dátum: 2011-01-21 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:31.046690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István, aki egyben az Országgyűlés alelnöke is, azt mondta: a forráshiány következtében pedig tönkrementek a csatornák, a közművek és a műtárgyak és sajnos mostanra kétségbeesett gazdák maradtak, akik küzdenek a belvíz ellen. Hozzátette: a nehéz költségvetési helyzet ellenére a kormány idén önálló soron 4,6 milliárd forintot biztosított a vízgazdálkodással összefüggő feladatok megfelelő színvonalú ellátására.

A már bevezetett intézkedésekről szólva kiemelte, hogy a kormány megszüntette a vízgazdálkodási társulásoknak korábban fizetett díjat, s helyette biztosította a kieső forrást. Ezzel egy időben pedig "gondoskodott az átfogó, országos szintű, szakmai irányításról, amelyet a vízügyi szervezet feladataként határozott meg".

Jakab István rámutatott arra is, hogy egyes helyeken már meg is kezdődött a közmunka program, s ennek keretében rövidesen 6.000 közmunkás fogja segíteni a védekezést. A belvíz elvezetést rendkívül sürgősnek nevezte, mert mint fogalmazott, országosan egymillió hektár termése van veszélyben. "Ebből 360 ezer hektár a vízzel borított terület, a többi pedig vízzel teljes mértékben telített" - tette hozzá.

A kormány áttekinti, hogy esetlegesen vannak-e olyan területek, amelyeket nem célszerű művelésben tartani, hanem inkább a vizes élőhely programba kellene bevonni - ismertette Jakab István. Véleménye szerint vannak olyan térségek is, ahol megfelelő zápor- és árvízi tározók kialakításával a vizet adott időszakban át lehetne emelni.

Kapcsolódó elemek