Nyerhet a volt szentesi megyeháza
Támogatta Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő módosító indítványát szerdai ülésén a parlament önkormányzati bizottsága a volt szentesi megyeháza felújításához igényelt címzett állami támogatás elnyerése érdekében.
Dátum: 2003-05-29 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:29.101006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szentesi önkormányzat és a megyei közgyűlés is többször pályázott már központi forrás megszerzésére az egykori megyeháza felújítása érdekében, eddig azonban minden évben elutasították a kérelmet. Az idén februárban viszont megint csak benyújtották a pályamunkát, hogy megmeneküljön a pusztulástól a rossz állagú főtéri épület.
Farkas Sándor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője hétfőn szerzett tudomást arról, hogy a pályázatokról készülő kormányrendelet tervezetében nem szerepel a szentesi megyeháza. Információja szerint a Belügyminisztérium nem javasolta a mintegy 800 millió forint odaítélését a volt megyeháza felújítására. A honatya kedden módosító indítványt nyújtott be a törvénytervezethez, amelyhez mintegy kilencven javaslat érkezett. Az ügyben legilletékesebb parlamenti grémium, az önkormányzati bizottság szerdán tárgyalta a pályázatokkal kapcsolatos módosító indítványokat. A kilencven javaslat közül egyedül a Farkas Sándorét fogadta el az említett bizottság. A törvénytervezetről - a szentesi honatya kérelmével együtt - májusban vagy júniusban dönt az Országgyűlés. Akkor derül ki egyértelműen, hogy megkapják-e végre a szentesiek a címzett támogatást a főtéri épület rendbetételére.
Balázsi Irén - Délmagyarország