Két és félmilliárd jut a közfoglalkoztatási programra
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélküliekett foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
Dátum: 2011-01-23 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:07:45.258221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére közölte: az "Út a munka világába" kiemelt projektben 2011. október 31-ig 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
A január elsején életbe lépett Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az önkormányzatokon kívül a vállalkozások is foglalkoztathatnak bérpótló juttatásban részesülőket, ezenkívül az országos közmunkaprogramokba is be szeretnék vonni a munkanélkülieket.
A megyei munkaügyi központok az önkormányzati rövid és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázataikat már korábban kiírták.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tavaly novemberben az új közfoglalkoztatási rendszer részleteinek ismertetésekor azt mondta: a kormány becslései szerint körülbelül 9.000-10.000 munkavállaló helyezkedhet el a vállalkozásoknál abból a mintegy 200.000 emberből, akit a közfoglalkoztatásba terveznek bevonni.
Az ÁFSZ honlapján megjelent pályázati kiírás szerint a támogatást maximum nyolc hónapnyi foglalkoztatáshoz lehet nyújtani. A munkaadónak vállalnia kell a bérpótló juttatásban részesülő személy munkaviszony keretében, teljes munkaidőben történő foglalkoztatását a támogatás folyósításának idejére, továbbá a támogatás folyósítási időtartama felének megfelelő további időtartamban. A támogatás mértéke a munkabér és járulékainak legfeljebb 70 százaléka lehet.
Munkabérként legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér, illetve garantált bérminimum vehető figyelembe.
A támogatási kérelmeket a munkaügyi központ kirendeltségére kell benyújtani, a kirendeltség a támogatásról mérlegelési jogkörben dönt a kérelem beérkezését követő 30 napon belül. A kérelem pozitív elbírálását követően a kérelmezővel a kirendeltség hatósági szerződést köt, ebben részletesen rögzítik a támogatással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, valamint a támogatás elszámolására vonatkozó szabályokat. A foglalkoztatást csak a hatósági szerződés megkötését követően lehet megkezdeni, a foglalkoztatottakat a kirendeltség közvetítheti ki a munkáltatóhoz.