Giscard d'Estaing kapta az idei Károly-díjat
Valery Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök csütörtökön Aachenben átvette a Károly-díjat, amelyet az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerzett személynek vagy intézménynek ítélnek oda minden évben.
Dátum: 2003-05-29 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:29.709221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Giscard d'Estaing jelenleg az Európai Unió alkotmányán dolgozó konvent elnöke, életművéért, illetve az első európai alkotmány érdekében végzett munkájáért kapta meg a díjat Nagy Károly városában.
Giscard d'Estaing a nyolcadik francia Károly-díjas - ennyi kitüntetettjük még a németeknek sincs -, az elismerést politikai pályafutása csúcspontjának tartja.
Az aacheni városházán részben németül elmondott beszédében a volt francia államfő két lehetőséget vetett fel Európa számára: az uniót az integráció jelenlegi szintjén konszolidálják, s ebbe az Európai Unióba kerül be tíz új ország, vagy egy jobban szervezett, közös kül- és védelmi politikával rendelkező Európa megpróbál nagyobb szerepet játszani, nagyobb tekintélyt kivívni a világban.
A Giscard d'Estaing érdemeit méltató német államfő, Johannes Rau hangsúlyosan beszélt arról, hogy a jövő Európájában a kis és a nagy államok egyenrangú együttműködésére van szükség. Arra kérte a konventet, hogy az alkotmányos szerződés tervezetének további vitájában az érdekeket egyensúlyban tartó eredményre jusson.
Giscard d'Estaing szerepe a konventben nem mentes bírálatoktól: azt vetik szemére, hogy a nagy EU-tagállamok érdekeit képviseli, nincs tekintettel a konvent vitáira, vagy a konvent tagjai által benyújtott indítványokra.
A Károly-díj az egyik legjelentősebb európai kitüntetés. 1950 óta adják ki az európai újraegyesítésben kiemelkedő érdemeket szerzett személyeknek és intézményeknek.
MTI - fidesz.hu