Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatást kaphat az egri Forrás

Homa János fideszes országgyűlési képviselő reményei szerint bekerülhet a kedvezményezettek körébe az egri Forrás Gyermek- és Szabadidőközpont rekonstrukciója, miután az idei címzett támogatásokról szóló törvényjavaslat vitája során az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elfogadta a honatya ez irányú módosító indítványát.


Dátum: 2003-05-29 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:31.352545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Homa elmondta: a törvényjavaslat szövegéből kiderült, hogy eredetileg sem a Forrás 316 milliós, sem pedig a felsőtárkányi faluház 570 milliós támogatási igénye nem szerepelt a támogatotti körben, így - bár a felsőtárkányi javaslat elbukott - nagy szó, hogy a Forrásé, a korábbi elutasítások után, most bizottsági szinten már befogadást nyert. - Fontos ez azért is - tette hozzá -, mert az előző ciklusban, akkor ellenzéki politikusként, dr. Nagy Imre és Sós Tamás is felemelte szavát az intézmény bővítésének érdekében. A honatya megjegyezte: immár reményt lát arra, hogy a módosítás a végszavazásnál is megkapja majd a kormánypárti támogatást.

Heves Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek