Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetés kezdődik az elektronikus média képviselőivel

Televíziók és rádiók képviselőivel egyeztet jövő kedden a médiatanács - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2011-01-24 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:03.631460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény emlékeztet arra, hogy a médiatanács január első napjaiban a nyomtatott és az internetes sajtó képviselőivel konzultált a médiatörvényről. Mint írják: jövő héten az elektronikus médiumok számára nyílik meg a lehetőség, hogy kifejtsék álláspontjukat az új médiaszabályozásról, illetve választ kapjanak kérdéseikre. Hozzáteszik, hogy az NMHH és a médiatanács nyitottan fogadja a törvényi rendelkezésekre vonatkozó visszajelzéseket.

A január elején tartott megbeszélésén Koltay András, a testület tagja arról beszélt az újságíróknak: a médiatanács bízik abban, hogy minél kevesebb, az írott sajtót érintő ügyben kell majd hatósági döntést hoznia, bírságolnia. Szólt arról is, hogy a médiatörvénynek a sajtótermékekre és internetes lapokra vonatkozó hatósági szabályai csak júliusban lépnek hatályba, így a médiatanácsnak és a szerkesztőségeknek is fél évük van felkészülni a jogszabály alkalmazására.

Kapcsolódó elemek