Pokorni Zoltán Magyar Bálint korrupciógyanús ügyéről
Közleményében Pokorni Zoltán visszautasítja Kuncze Gábor feltételezését, miszerint a Magyar Bálint korrupciógyanús ügye kapcsán Medgyessy Péternek küldött levél az oktatás jövőjét érintő szakmai kérdésekkel függene össze. Pokorni Zoltán sajnálja, hogy Magyar ilyen nehéz helyzetbe került. Azonban a sajtó által felszínre hozott visszásságokra őszinte válaszokat vár a közvélemény.
Dátum: 2003-05-29 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:32.100710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakciója érthetőnek tartja, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kiáll párttársa, Magyar Bálint mellett. Vissza kell azonban utasítanunk Kuncze Gábornak azt a minden alapot nélkülöző feltételezését, mely szerint az ellenzéki képviselők miniszterelnökhöz írt levele, az abban ismertetett visszásságok bármilyen összefüggésben lennének az oktatás jövőjét érintő szakmai kérdésekkel.
Az oktatás helyzetét, az erre vonatkozó minisztériumi, kormányzati javaslatokat valóban eltérően ítéljük meg, mint a kormánypártok. Számos szakmai kérdésben, így a parlament asztalán lévő oktatási törvényeket illetően is eltérő álláspontot képviselünk.
A Fidesz ugyanis úgy látja, hogy ez a törvényjavaslat - amellett, hogy tartalmaz támogatható elképzeléseket is - több kárt okoz a magyar oktatásnak, mint amennyi haszonnal kecsegtet. Megbontja a kialakult iskolaszerkezetet, és ezzel káoszt okoz.
Személyesen sajnálom, hogy Magyar Bálint ilyen nehéz helyzetbe került. Azt azonban nem tartom elfogadhatónak, hogy a sajtó által felszínre hozott visszásságokra hónapok óta csak félrevezető magyarázkodást kap a közvélemény. Meggyőződésem, hogy az oktatási tárca tevékenységével kapcsolatosan felmerült gyanú csak úgy oszlatható el, ha a vádaskodás és minduntalan visszafelé mutogatás helyett Magyar Bálint és Medgyessy Péter világos, egyértelmű és őszinte válaszokat ad a képviselők által feltett kérdésekre.
Budapest, 2003. május 29.
Pokorni Zoltán
frakcióvezető-helyettes