Agresszióval vádolja a rendőrséget az Amnesty International
Az Amnesty International azt állítja, a román kormány csak kis lépéseket tett annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok védelmét biztosító törvényeket a nemzetközi joggyakorlathoz igazítsa. A dokumentumban az áll, hogy több jelzés is érkezett olyan esetekre vonatkozóan, amikor a rendőrök fizikailag bántalmazták a gyanúsítottakat, hét személy pedig tisztázatlan körülmények között halt meg romániai börtönökben. A rendőrségi agresszió áldozatai főleg a roma kisebbség tagjai - állítják a jelentés szerzői, hozzátéve azt is, hogy a börtönök túlzsúfoltak, és rosszul felszereltek.
Dátum: 2003-05-29 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:32.389249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi emberjogi szervezetnek a 2002-es évre szóló jelentése szerint Romániában továbbra is gyakoriak a rendőri visszaélések. A dokumentumban az áll, hogy több jelzés is érkezett olyan esetekre vonatkozóan, amikor a rendőrök fizikailag bántalmazták a gyanúsítottakat, hét személy pedig tisztázatlan körülmények között halt meg romániai börtönökben. A rendőrségi agresszió áldozatai főleg a roma kisebbség tagjai - állítják a jelentés szerzői, hozzátéve azt is, hogy a börtönök túlzsúfoltak, és rosszul felszereltek.
Az Amnesty International jelentése azt is közli, hogy a büntetőtörvénykönyv módosítása nemzetközi nyomásra megtörtént, de ennek ellenére még nem oldódott meg a szólásszabadságot túlságosan korlátozó fejezetek módosításának kérdése. A dokumentum konkrétan a hamis információk közzétételére, illetve a nemzet- és államsértésre vonatkozó cikkelyekre hivatkozik. (bbc)
transindex.ro - fidesz.hu