György: Van megoldás a kerületekkel fennálló vitákra
Több témában is összezördült, avagy érdekellentétbe került a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi kerületekkel, más olvasatban a kerületek egy részével. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, aki az idegenforgalmi adó fővárostól való elvonása és fonódó budai villamosok projektje kapcsán kialakult feszültségekről nyilatkozott a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel, azt mondta: az idegenforgalmi adó ügyének is megvan a maga tanulsága. Ez pedig nem más, mint hogy amikor egy párt a választásokon olyan átütő eredményt ér el, hogy az ellenzéke tulajdonképpen felszámolódik, akkor a belső viták teret kaphatnak a győztes pártban. Mindkét vitatott kérdésre azonban megoldást is javasolt a fővárosi politikus.
Dátum: 2011-01-25 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:16.219536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a döntés a főváros számára rendkívül előnytelen, mert az idegenforgalmi törvény a feladatokat a főváros önkormányzatánál hagyta, de a forrásokat - mintegy hárommilliárd forintot - "átrendezett".
Az esetről György István azt mondta: ebből is van mi tanulni. "Nyilván, mikor egy párt egy választáson olyan átütő eredményt ér el, hogy az ellenzéke tulajdonképpen felszámolódik, akkor ezek a belső viták sajnos teret kaphatnak" Hozzátette:szerinte az adókivetési jog elvonása a fővárostól "kész tény", hiszen "nyilván nem fogja a parlament kéthetente módosítani a jogszabályokat".
György István kérdésre válaszolva azt mondta: tudomása szerint nem volt sem megkeresés, sem előzetes egyeztetés a fővárosi önkormányzat és a parlament gazdasági bizottsága között a kérdésről.
A politikus azt mondta: most a kerületek lehetőséget kaptak az idegenforgalmi adó önálló kivetésére, de az "nincs tiltva", hogy felkérjék a fővárost az adó beszedésére. Ekkor a kerületek a forrásmegosztáson át kapnának vissza bizonyos tételeket - hangzott az érvelés. A főpolgármester-helyettes szerint egyébként a kerületek többségénél nincs is jelentős idegenforgalmi bevétel, így nem is érdekeltek az adó kivetésében. Kivételt jelent az V. kerület, vagy a II. kerület, amelynek van jelentősebb turisztikai bevételük - az elsőben Rogán Antal, a másikban Láng Zsolt a kerületi polgármester - hangzott a beszélgetésben.
Láng Zsolttal, a II.kerület polgármesterével van egy másik vitája is a fővárosnak, jelesül a fonódó villamosok ügye. Mi a szakmai vita a főváros és a kerület között? - kérdezte a Hattól nyolcig riportere.
Az a megfogalmazása a második kerület polgármesterének, hogy ez a beruházás - a fonódó villamosok projektje - egész Budára nézve kárt okozna, ez rendkívül súlyos tévedés - szögezte le György István, aki az elmúlt húsz év legnagyobb kötött pályás fejlesztésnek nevezte a fonódó villamosok tervét. Ez ugyanis ehetőséget biztosítana az utazóknak, hogy Észak-Budától Dél-Budáig eljuthassanak villamossal, átszállás nélkül, ráadásul két külön pályán.
"Minden, releváns véleményt megfogalmazó szakmai szervezet támogatja ezt a projektet" - mondta György István. A második kerület fő aggálya szerinte az, hogy a Margit-híd előtt az úttesten áthaladó sínpálya olyan torlódást idézne elő, ami rázúdítaná a forgalmat a kerület több, ma még csöndesebb utcájára és környékére. A főpolgármester-helyettes ezt cáfolta, mondván: szimulációs kísérletek és modellszámítások is bizonyították, hogy alaptalan ez a félelem, a lámparitmusokkal lehet biztosítani a folyamatos közlekedést.
György István a Hattól nyolcig stúdiójában megismételte: ha legkésőbb márciusig nem tudnak megállapodni a döntés fölött egyébként vétójoggal bíró második kerülettel, akkor igenis elveszik egy e célra fenntartott, ötmilliárd forintos uniós támogatás. Arra a felvetésre, hogy a második kerület polgármestere szerint ez nincs így, sőt, szerinte Tarlós István főpolgármester némi csúsztatással adja elő az ügyet, György István a Duna Televízióban úgy reagált: nagyon szerencsétlen dolog a sajtó hasábjain át ilyen üzeneteket megfogalmazni.Ha a felek nem tudnak megállapodni ebben a kérdésben, a pénz el fog menni más projektre - az összes budai polgár, aki igénybe venné az összekapcsolt villamospályákat, kárát látja ennek - érvelt a szakpolitikus.
Azt azonban a főpolgármester-helyettes is elismerte: minden ilyen közlekedési beruházás jár bizonyos fokú hátrányos következményekkel bizonyos lakóterületeken, nincs olyan, amelyik ne így hatna. De a budai fonódó villamosok ügye összességében lényegesen több előnnyel jár, mint amennyi hátrányt okoz - hangzott a beszélgetésben.