Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Református honlap indult a magyar EU-elnökség alkalmából

Református honlap indult a magyar EU-elnökség alkalmából; a refeu2011.reformatus.hu címen elérhető oldalon az érdeklődők az első félévi elnökség egyházi vonatkozásairól, az egyháznak az EU-s rendezvényekhez való hozzájárulásáról olvashatnak - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel.


Dátum: 2011-01-25 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:16.591643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az internetes oldalon információk találhatók az EU-hoz kapcsolódó egyházi eseményekről, illetve hírek, beszámolók és interjúk, valamint tanulmányok is elérhetők lesznek - tették hozzá.

"A Magyarországi Református Egyház számára sem közömbös, mit hoz az Európai Unió és az ország számára az, hogy január 1-jétől fél éven át hazánk tölti be az EU soros elnöki tisztét" - idézte a hírlevél Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE zsinata lelkészi elnökének a magyar elnökség kapcsán mondott szavait.

Az MRE kiemelten kíván foglalkozni a soros elnökséggel, azon belül is elsősorban azokkal a témákkal, amelyek kapcsolódási pontokat jelentenek az egyház tevékenységéhez - hangsúlyozták.

A honlapnak van többek között kultúra, cigánymisszió és szociális ügyek elnevezésű menüpontja.

Kapcsolódó elemek