Orbán Viktor már a jövő héten tárgyalhat az ETUC képviselőivel
Tárgyalásokat sürget Orbán Viktorral az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC), hogy egyeztessenek a válságról, az arra adott európai válaszokról, a szociális Európát veszélyeztető, az állami szektort és a dolgozók jogait érintő megszorításokról és egyéb intézkedésekről az Európai Unióban - derül ki az ETUC honlapján ismertetett közleményből.
Dátum: 2011-01-25 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:18.837514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyebek között az egyeztetés szükségességében értett egyet budapesti látogatásán John Monks, az ETUC főtitkára a hat magyar szakszervezeti konföderáció - LIGA, ASZSZ, SZEF, ÉSZT, MSZOSZ, MOSZ - vezetőivel. Az MTI a szakszervezetektől úgy értesült, hogy John Monks már korábban találkozót kezdeményezett Orbán Viktorral, mint az EU soros elnöki tisztét betöltő ország miniszterelnökével, időpontot azonban eddig nem kapott.
A budapesti találkozón a felek tárgyaltak az EU magyar elnökségéről és a szakszervezetek válaszairól a gazdasági válságra, mind Magyarországon, mind az EU-ban.
Az ETUC szoros kapcsolatot tart a szakszervezetekkel és további tevékenységeket tervez Magyarországon - áll a közleményben.
Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a miniszterelnök tavaly ősszel részt vett az EU háromoldalú érdekegyeztető tanácsülésén. John Monks-szal ott megállapodtak egy későbbi találkozóban, amelynek időpont-egyeztetése folyamatban van, és a találkozó akár a jövő héten meg is valósulhat.