Hatpárti konzultáció a Külügyminisztériumban
Az Európai Bizottságnak a bővítés finanszírozási irányelveiről szóló dokumentumáról tárgyaltak a résztvevők a Martonyi János külügyminiszter kezdeményezésére megrendezett, sorrendben 15. hatpárti konzultáción, hétfőn - tudatta keddi közleményében a külügyi szóvivő.
Dátum: 2002-03-12 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:03.531996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlés szerint a parlamenti pártok képviselői egyetértettek a bizottság javaslatával kapcsolatos magyar álláspont fő elveiben. Leszögezték, hogy a javaslatok távol állnak a magyar pozíciótól.
"Kifejezték, hogy a tárgyalások során biztosítani kell az egyenlő versenyfeltételeket a régi és az új tagállamok gazdasági szereplői és termelői számára" - áll a közleményben.
Álláspontjuk szerint a mezőgazdasági közvetlen támogatásokra vonatkozó átmenet nem nyúlhat túl 2006 végén, azaz a jelenlegi közösségi költségvetési perióduson, és a kvóták tekintetében a bizottság javaslatának növelésére van szükség.
"A parlamenti pártok tájékoztatást kaptak továbbá a közvélemény EU-csatlakozásra történő felkészítését célzó kommunikációs stratégiáról, és áttekintették a konvent 2002. február 28-i megalakulását követő feladatokat" - tartalmazza a közlemény.