Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óbuda támogatja a budai fonódó villamosprojektet

A III. kerületi önkormányzat támogatja az úgynevezett budai fonódó villamosprojektet, mivel szükségesnek tartja a fővárosi kötöttpályás közlekedés fejlesztését. Az önkormányzat keddi közleménye szerint a projekt a személygépjármű-forgalommal szemben növelné a közösségi közlekedés vonzerejét, a 17-es villamosvonal felújítása pedig az újlaki városrehabilitáció számára ugyancsak rendkívül fontos.


Dátum: 2011-01-25 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:24.938068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írták, a 19-es és a 41-es villamos is Óbudáig közlekedne, ezzel létrejönne az észak-déli közlekedési tengely, amely a III. kerületben élők utazását jelentős mértékben könnyebbé, kényelmesebbé tenné.

Óbuda-Békásmegyer kész megadni minden segítséget a vita mielőbbi rendezése érdekében - közölte az önkormányzat.

A budai villamosvonalakat összekötő projekt mintegy 6 milliárd forintba kerülne. Az összeg jelentős részét, 5 milliárd forintot az Európai Unió finanszírozná, amennyiben azonban a II. kerület március 31-ig nem adja ki az építkezéshez szükséges hozzájárulásokat, akkor elvész a támogatás.

Kapcsolódó elemek