4-es metró: 2014 után folytatódhat a második ütem
Valószínűleg csak 2014 után folytatódik a 4-es metró második ütemének építése - mondta el a Magyar Hírlapnak Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) vezérigazgatója.
Dátum: 2011-01-26 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:30.704446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vitézy szerint addig meg kell hozni a megfelelő szakmai döntést arról, hogy a Bosnyák tér vagy a nyugati városkapu felé induljon-e tovább az építkezés, és dönteni kell a továbbépítés üzemmódjáról is, vizsgálva a lehetséges alternatívákat, mint a gyorsvillamosként történő megépítést Újpalota felé.
A vezérigazgató szerint egyáltalán nem igaz, hogy az uniós támogatást veszélyezteti a második szakasz építésének leállítása. A helyzet fordított: a metró első szakaszának uniós támogatását éppen a korábbi évek és a korábbi vezetés szabálytalan közbeszerzései teszik bizonytalanná. Vitézy úgy látja, elég szomorú, hogy azok kérik számon rajtuk a második szakasz építését, akik felelősek az építkezés eddigi botrányaiért.
A BKK vezérigazgatója elmondta, 2014-től új uniós fejlesztési ciklus indul, a metróberuházás második szakaszát abból lehet majd finanszírozni. Addigra át kell gondolni a projekt nyomvonalvezetését, a megállók elosztását és a metró üzemmódját is. Mint hangsúlyozta, nincs döntés arról sem, hogy a Bosnyák tér vagy inkább a XI. kerület, a nyugati városkapu felé kell-e megindítani a második szakasz építkezését. Ennek eldöntése szakmai kérdés, amelyet utasforgalmi és műszaki-megvalósítási vizsgálatok után kell meghozni.
Mint mondta, addig is az 1-es és 3-as villamosvonalak fejlesztését viszik végig, illetve meg akarják valósítani a budai fonódóvillamos-projektet.
A részletekről szólva elmondta, az 1-es villamos eddigi fejlesztési terveit felülvizsgálták. A tervezettnél kevesebb támogatásból elérték, hogy a villamos nemcsak átmegy a Lágymányosi hídon, hanem eljut a Fehérvári úti villamosvonalakig és a kelenföldi lakótelepig. A vonal több szakaszán is zaj- és porcsökkentő hatású, füves pályás megoldást alkalmaznak majd. A peronok - ugyanúgy, ahogy a 4-es-6-os vonalán - akadálymentesítettek lesznek. Az unió új villamosok üzembe helyezését is elvárja az 1-es és a 3-as vonalán is, amelyhez szintén uniós forrásokra pályázik majd a BKK.
Vitézy kitért arra is, hogy a budai fonódóvillamos-pályák kiépítésének ügyében bízik a II. kerületi önkormányzat belátásában.
További részletek a Magyar Hírlap szerdai számában.