Fontos cél a globális klímamegállapodás előmozdítása
Európai uniós elnökként Magyarország azon dolgozik, hogy a nemzetközi klímavédelmi tárgyalásokon komoly előrelépés történjen, és hamarosan megállapodás szülessen a 2012 utáni globális klímavédelmi rendszerről - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben, az európai parlamenti meghallgatásán.
Dátum: 2011-01-26 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:34.985085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A környezetvédelmi bizottság előtt - kizárólag a káros éghajlatváltozás elleni fellépés témájáról - szólva kiemelte: fontos az is, hogy az EU saját klímavédelmi programja sikeres legyen.
Úgy ítélte meg, hogy ezen a téren komoly elvárásokat támaszt az EU a magyar elnökséggel szemben, és az előrelépéshez szükség van az Európai Parlament támogatására is. Az EP-vel az elnökség folyamatos, rendszeres konzultációra épít - hangoztatta Fellegi Tamás, aki a meghallgatás után pozitívan értékelte a képviselők együttműködési készségét.