Fazekas: Kiemelt elnökségi feladat a környezetvédelem
Az Európai Unió magyar elnöksége számára a nemzetközi gazdasági válság idején is rendkívül fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóság - szögezte le Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán brüsszeli meghallgatásán.
Dátum: 2011-01-26 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:37.471686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának ülésén a magyar program e témába vágó elemeit ismertetve kiemelte: a minőségi, előremutató környezeti politika kulcsfontosságú ahhoz, hogy Európa versenyképes maradjon.
A miniszter a fontosabb prioritások között említette a vízpolitikát, a génmódosított termékek termesztésének korlátozására vonatkozó elképzeléseket és a természeti sokféleség megőrzésére tett erőfeszítéseket.
Kérdésekre válaszolva méltatta, hogy az unió a németországi dioxinszennyezést követően gyors intézkedéseket hozott, a magyarországi vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban pedig jelezte, hogy az Országgyűlés már pótolta az anyag minősítésével kapcsolatos hiányosságot.